FOGHÚZÁS helyett FOGTÖMÉS

Egy újabb metszőfog megmentése

Az alábbiakban bemutatott ló esete is jól példázza, hogy létezik más megoldás az egyszerűnek tűnő, de hosszútávú negatív következményekkel járó foghúzás helyett.

A fiatal mén ismeretlen körülmények közt letörte a jobb felső szegletfog koronájának jelentős részét (szegletfog: a legszélső metszőfog). Mivel az állat még csak 7 éves, ennek következtében megnyílt a metszőfog gyökércsatornája is. Hiszen fiatal lovaknál a fog belsejében elhelyezkedő pulpacsatorna – melyben az idegek és az erek helyezkednek el – kifejezetten nagy átmérőjű és az üreg kezdőpontja nagyon közel helyezkedik a rágófelszínhez, így az koronatörés esetén megnyílik és szennyezetté, szeptikussá válik. Szerencsés helyzetben a traumát követően akár két hónappal is lehet élő pulpaállományt találni a gyökércsúcs irányában, és ilyen esetben még nagyon jó eséllyel megmenthetjük a fogat a kihúzástól. Ez azért fontos, mert így elkerülhető a kihúzással járó trauma, költségek és a hosszútávú szövődmények (mint a fogak egymástól való eltávolodása és ennek következményében kialakuló fogmeder gyulladás).

A fog megmentése az alábbi lépésekből állt: eltávolítottuk a törött fogszilánkokat, az elhalt szennyezett pulpaállomány eltávolításával feltártuk és kitisztítottuk, majd fertőtlenítettük a pulpacsatornát az élő idegcsatornában lévő élő pulpa határáig. Ezt követően szendvicsszerkezetű (réteges) tömési technikával zártuk a pulpacsatornát. Ez a különböző tömőanyagok rétegenkénti elhelyezését jelenti a következő sorrendben: Kalcium-hidroxid helyezkedik el az élő idegszövet felé eső első rétegben, ezt egy cementréteg zárja le és erre kerül fel a kompozit, amely az ellenálló kopóréteg. A rágófelszínnél elhelyezkedő kompozit anyag kopási sajátosságai hasonlóak a környező fog szövetéhez, ezért figyelembe véve, hogy a fog rágófelszíne kb. 3 mm-t kopik évente, annak érdekében, hogy legalább három évig ne kelljen a tömést frissíteni, a kompozitot minimum 10 mm vastagságban helyeztük el, mint kopóréteg. Ezzel a technikával a fogat teljes értékű használatban tudjuk tartani.

Az állat mindössze 3 órát töltött klinikánkon, mialatt megmentettük a fogát. Köszönet a tulajdonosnak, hogy befogadó volt egy hazánkban még kevéssé ismert, de rendkívül hasznos, klinikánkon Kelet-Európában egyedülállóan és sikeresen alkalmazott fogmegmentő terápia iránt!